Jeee, legalább van miért izgulni, hogy az új oviba felvegyék Mazsit. Érdekes volt a mostani ovi igazgatónőjének a hozzáállása, nyilván nem kötelességem indokolni azt, hogy miért viszem el a gyerekemet, de nagyon megható volt, ahogy elképesztő tapintattal közelítette meg az anyaságot, a bátorságot és a férfiak hozzáállását... mindezt úgy, hogy a norvég férfiak alapvetően jó apák. A magyar átlagnál klasszisokkal többet foglalkoznak a gyerekeikkel. Meg is hatódtam, ott ültem könnyekkel teli szemmel, és őszintén mondhattam azt, hogy csodálatosnak tartom az intézményét, elképesztőnek a kollegái hozzáértését, törődését, igaz szeretetét. És csak reméleni merem, hogy a következő ovinkat is ennyire fogjuk majd szeretni, mint ezt. Aztán kaptam tőle a nap folyamán egy e-mailt, ami még jobban meghatott:

I can see you are in a difficult situation, far from your homeland and family, but I am sure you can manage this, because you seem to be a strong lady.

I saw a painting last summer and the words written under said something like this:

“Kind girls are reaching the heaven. The others are reaching what  they want.”

You can reach what you want, I am sure.

Hát így vagyunk mi valahogy Norvégiával, általában onnan jön a támasz, ahonnan nem számítasz rá,  és ebben az országban az elismerés nem csöpög a cukormáztól, de ha mondják, akkor az ér is valamit.

Kis érdekesség: az ovi felmondása miatt 3 havi kötbért kell fizetnem. Az kereken 313,000 forint. Lehúzom a retyón gyakorlatilag. Nem esik túl jól.

Nehéz időszaknak nézünk elébe, és nem elősorban anyagi vonatkozására gondolok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.