eh. ezer éves gumicsont. de végre nem anyáztam közben, és ezzel úgy meghatottam saját magamat, hogy bemásolom ide.

kedves E.

olvasom a blogodat egy ideje, mert érdekesnek tartom az okfejtéseidet, sokszor azt érzem, hogy amit leírsz, az összefüggések sorozata, de valahogy mégsem áll össze a kép. előre szeretném bocsátani, hogy kötekedőnek tűnhetek - az is vagyok sokszor, de nem rosszindulatú (most). szintén le kell hogy szögezzem, hogy sok évnyi hezitálás után a tavalyi év volt az, amelyikben hangosan is ki mertem mondani azt, amit régóta érzek: hogy isten nem létezik. fura megkönnyebbülés volt, titkon számítottam arra, hogy rajtakapnak, mint a rossz gyereket és majd valami nagy kék villám csap belém, de aztán semmi sem történt. hozzá kell tennem, hogy nem hajtogatom naponta ezt a mondatot, ez kicsit olyan volt nekem, mint egy homoszexuális coming out-ja, megtettem, letudtam. sok minden okozta azt, hogy eddig eljutottam (kilyukadok majd a karáncsonyhoz is valamikor), túl sok veszteség és nyomorúság ért, méltatlan nagy terhek gyerekként és felnőttként is, amiket én nem úgy éltem meg, mint a hitem próbatételét, hanem úgy, mint vaskos arccsapásokat. tudom, hogy ezt lehet másképpen is látni, én nem úgy teszem. amit az élettől kaptam, azt vagy a szüleimtől, családomtól jött - értsd minden vetületét, érzelmit, anyagit, erkölcsit - vagy én magam fizettem-fizetem az árát. volt egy pillanat, amikor a Szent Péter Bazilikában meginogtam apám halála után. Egy érsek vágott át a csarnokban, és azóta is megmagyarázhatatlan módon léptem elébe és kértem tőle, hogy áldjon meg, három nyelven kellett elmakognom, hogy mit szeretnék, láttam hogy siet, és zavarban is voltam nagyon. anyám a távolból figyelte döbbenten az eseményeket, ősautista családból származunk, generációk óta. az érsek pillanatnyi hezitálás után megtorpant, mögötte a komplett slepp majdnem a sarkára lépett akkora hőkölés volt. megértette végül, amit kértem tőle, behunyta a szemét, és megfogta a homlokomat. egy másodperc múlva azt éreztem, hogy forró a keze, és a becsukott szemhéjamon át valami irdatlan nagy fehér fény csapott bele a koponyámba, rövid villanás volt, mint a vaku. levette a kezét, rajzolt a homlokomra egy keresztet, és szó nélkül tovább sietett, közben a tömegből többen rávetették magukat, de nem állt már meg. én meg ott álltam döbbentem, és elsírtam magam. percekig bőgtem, fogalmam sem volt, hogy mi történt, de nagyon megrázott az egész. aznap megvásároltam életem első és vélhetően utolsó keresztjét, a kifeszített Jézussal. ezt csak azért írtam le, mert fontosnak tartom elmondani, hogy been there, seen that, done that. de túl azon, hogy soha nem múló emlékem lett ebből, ami a mai napig lúdbőröztet, és biztos vagyok benne, hogy sokan ennek a töredékétől megtérnének, bennem ez a dolog nem kanyarított eleget hozzá. valószínűleg azért, mert nincs rá szükségem. a lelki tölteteim más erőforrásokból táplálkoznak, számomra a meditáció szó sokkal több megnyugvást ígér, mint egy hideg, kényelmetlen padon eltöltött óra, ahol valaki arról beszél, hogy hogyan érzelmez valamit, amit mások írtak le a saját gondolataik interpretációjaként (biblia). mint a verselemezés, ha rossz az ember magyar tanárja - és akkor a költő arra gondolt...nem tudok azonosulni istennel, mert az egyházai - ki melyik irányt követi ugye - tele van szennyel. nem tudok azonosulni egy pápával, aki Prada cipőt hord, és az adakozásról beszél, etc, nem is kezdek bele az abortusz, a világbéke, a melegek házassága témakörbe. nem tudok azonosulni egy olyan főnökkel, akinek a beosztottai ilyen trágya munkát végeznek, és még nincsenek elbocsátva. mint a teleshop. ott valahogy jobban működik a gőzborotva meg a elektrosztatikus törlőrongy. nem gondolom azt, hogy egy olyan isten, aki az evilági létünkben nem foglalkozik azzal, hogy pedofil papjai vannak, az pont azon fog fenn akadni, hogy megünnepeljük a karácsonyt. nekem, mint hithű atesitának, a karácsony nyilván nem jelent semmit, a kultúrtörténeti részén kívül (hagyjuk, hogy téveszmék-e vagy sem, tekintsük a téveszméket is a kultúrtörténetünk részének), de mégis tartjuk. teszem hozzá: nem szeretem. ennek a gyökerei a múltamig nyúlnak vissza, de ez mindegy most. de tartjuk. tartjuk, mert van egy 4 éves gyerekem, aki már hetekkel a karácsony előtt karácsonyi lázban ég - ahogy én is égtem az ő korában. és igen, kér dolgokat, ajándékokat, amiket jó eséllyel meg is kap. megkapná amúgy is, de a decemberben megvett dolgokat akkor inkább már dec 24re időzítem. mert akkor hozzák az ANGYALOK. a nagypapija, a dédimamája angyalkái. véletlenül sem a Jézuska. más okból, mint nálatok de nálunk sem ő hozza. de SOHA, soha nem tenném meg a gyerekemmel, hogy a saját meggyőződésem, hitem, babonám, bármim miatt megfosztom attól, ami alapvetően nem okoz neki kárt: hiszen az, hogy nyugalomban eltölt pár napot a szeretteivel, jókat eszik és iszik, tágra nyílt szemmel bámulja a karácsonyfát, együtt sétálunk nagyokat és játszunk a játékaival, az csak pozitív élményeket okoz neki. megtehetném azt, hogy kivonom magunkat belőle, de MINEK? miért fosztanám meg magam és a gyerekem, az anyám bármitől, ami ártatlan örömforrás mindannyiunknak? szeretnünk adni egymásnak, látni a másik örömét...együtt lenni, nevetni, kártyázni, jó borokat inni. miért jobb az, ha azért, mert valamiben nem hiszek, az öröm lehetőségét is megvonom magamtól? számodra isten mindent vivő hatalom, ami alá berendeled a családodat is, hiszen ugyan azt állítod, hogy a választás lehetőségét a gyerekeid megkapják, hogy kövessék-e az utadat vagy sem, de azért ekkora nyomás alatt a gyerekek legtöbbször a szülői-nevelői csapáson mennek végig (vagy totálisan az ellenkezőjén - lásd a vakbuzgó hitű mészáros gyilkosokat). nem érzed néha azt, hogy a való élet egy fikció nyomása alá kerül? azért mert van egy 2000 éves kultúrtörténeti hagyományunk, és történelmi bizonyosságaink Jézus létezéséről, még semmi nem támasztja alá isten létezését. nem gondolod, hogy erőszakos és méltánytalan valami olyat erőltetni a gyerekeidre, amiből később hátrányuk is származhat? hogy nem lehet azt megtenni, hogy hol hanukával próbálkozol, hol karácsonyfával, hol meg semmivel, mert a hitelességed látja a kárát? hogy a gyerekeiddel látszólag meg tudod értetni azt, hogy a karácsony badarság, csak épp mindenki hülye akkor aki körülöttetek él és nem így gondolkodik? hogy végül is mindegy, hogy hiszel-e vagy sem, a lényeg az, hogy ki tudd szemezgetni a valóság morzsái közül az értékeset az értéktelentől? hogy nem minden fekete vagy fehér, függően attól, hogy isten rátette a kézjegyét vagy sem? (tudom. mindenre rátette.) elgondolkoztál már azon, hogy lehet, hogy jót akarsz, de kárt okozhatsz?

vera

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.